Mellfelvarrás

Mit jelent a mellfelvarrás?

A mellfelvarrás, vagyis a bármely okból megnyúlt, megereszkedett mellek eredeti helyzetének, fiatalos alakjának, feszességének helyreállítása egyik leggyakrabban végzett beavatkozás klinikánkon. A probléma kialakulásában döntően a bőr kötőszövetének meglazulása, kisebb mértékben a mirigyállomány fellazulása, visszafejlődése játszik szerepet. A mellizmoknak ebben szerepük nincs, tornagyakorlatokkal a legcsekélyebb mértékben sem lehet a mell megereszkedését késleltetni, megállítani, vagy visszafordítani. Nagyobb tömegű, vékonyabb bőrű emlőknél a melltartó rendszeres viselése lassíthatja ezt a folyamatot.

Miért alakulhat ki a mell megereszkedése?

A mell megereszkedése leggyakrabban a szülés- szoptatás után következik be, mert az alak megtartása szempontjából oly fontos bőr a terhesség során mechanikus és hormonális hatásokra kinyúlik, elvékonyodik, és ehhez társulhat a szoptatás után a mirigyállomány túlzott visszafejlődése, sorvadása. Fontos tudni azonban, hogy az emlők alakjának előnytelen megváltozásáért inkább a terhesség, semmint a szoptatás a felelős, így az újszülött számára különösen az első hónapokban fontos szoptatásról lemondani értelmetlen.

Gyakran terhesség nélkül is megereszkedhetnek az emlők a kor előrehaladtával, vagy túlságosan nagy méretük és súlyuk miatt, de gyakran egészen fiatalon a bőr kötőszövetének alkati gyengesége folytán, vagy fejlődési rendellenességként aszimmetrikusan is kialakulhatnak lógó emlők. Sokszor a gyors fogyás okozza a mellek meglazulását, ezért fontos, hogy a fogyókúra soha ne legyen nagyon drasztikus, mindig a tervezett mellplasztika előtt és ne utána történjen.

Dr. Csuha Lajos mellfelvarrás műtéteinek képgalériáját ide kattintva tekintheti meg.

A mellfelvarrás lényege

A mellfelvarrás lényege a megnyúlt bőrfelesleg eltávolítása, a mirigyállomány felemelése, kúposítása és rögzítése. A mell tömege ilyenkor nem változik, de ha a mellek egyébként is zavaróan nagyok, vagy feltűnő különbség van a két mell között, lehetőség van a méret csökkentésére a mirigyállomány egy darabjának eltávolításával. Ez a mellkisebbítés.

Előfordul, és nem is ritkán, hogy a bőr is laza és a formálható, alakítható mirigyállomány mennyisége is nagyon csekély. Mivel ilyenkor önmagában a mellfelvarrás nem adna jó eredményt, a mirigyállomány szilikon implantátummal történő pótlása után a mellfelvarrást ugyanúgy elvégezzük: ez a mellimplantáció és mellkorrekció egy ülésben.

Tartósabb eredmény reményében lehet a mellnagyobbítást a mellfelvarrás utánra halasztani, kb. fél-egy évvel. A mellfelvarrás önmagában, illetve mellkisebbítéssel, vagy mellnagyobbítással együtt is hasonló hegeket eredményez a mell bőrén. A bimbóudvart általában arányosan megkisebbítjük, így ez határozottabb, élesebb szélű, kerekebb lesz.

A mellfelvarrás műtéti technikái

A mellfelvarrás során többféle műtéti technikát végzünk, ezek alapvetően 3 különböző műtéti heget eredményeznek a melleken.

PERIAREOLARIS

PERIAREOLARIS
Bimbó körüli technika

Csak a bimbóudvar körül keletkezik heg ennél a műtéttípusnál.

Előnye: A legkevesebb heggel járó megoldás.
Hátránya: Csak ritkán, a kifejezetten cső alakú ún. tubularis formánál lehet vele jó alakot elérni, egyébként nagyon laposítaná az emlő középső területét. A bimbó körüli heg néhány hónapig nagyon redőzött, később ez elsimul. A bimbóudvar később előnytelenül kitágulhat.

SHORT-SCAR

SHORT SCAR
Rövid heg technika

Csak a mellbimbó körül és alatta keletkezik egy függőleges heg. Újabban egyre gyakrabban alkalmazzuk.

Előnye: Kevesebb heg, viszonylag tartósabb forma, kevesebb utó-ereszkedés.
Hátránya: A függőleges hegnél gyakoribb sebgyógyulási problémák. Átmenetileg a függőleges heg nagyon ráncos, 1-2 hónap után simul ki. Néhány hétig a mell alakja sem végleges. A melltartót is viszonylag tovább kell viselni utána.

HAGYOMaNYOS

HAGYOMÁNYOS
Fordított T alak, vagy horgony metszés

A mellbimbó körül, a bimbó alatt rövid függőleges, és az áthajlásban gyakran hosszabb vízszintes hegeket eredményez.

Előnye: Nagyobb melleknél is alkalmazható. Legtöbbször problémamentes sebgyógyulás, vékony hegek.
Hátránya: Viszonylag hosszabb hegvonal marad.

A mellfelvarrás műtét

A mellplasztika átlagos időtartama 1,5-2,5 óra. Az operált területre a műtét végén kötés kerül, mely a seben elhelyezkedő impregnált lapból, gézlapokból, az alakot rögzítő erősen tapadó, nem allergizáló ragtapaszcsíkokból, ill. egy erre a célra készült, szoros melltartóból áll.

Mellműtét után

Klinikánkon általában egy éjszakát töltenek a hölgyek, másnap reggel lehet hazamenni. Célszerű autóval utazni, de vezetni ilyenkor még nem szabad. Vezetni legkorábban 3-4-nappal a mellfelvarrás után lehet. A műtét után kb. 7-10 nap otthoni pihenés szükséges, mely maximális fizikai kíméletet, ágynyugalmat jelent. Minimálisra kell csökkenteni minden fizikai aktivitást, még a karok szélesebb mozdulatait is kerülni kell. A 7-10. nap után könnyebb fizikai vagy szellemi munka, irodai ülőmunka stb. már végezhető.

Az első két héten kb. két alkalommal kell sebellenőrzésre, kötéscserére bejönni, majd kb. a 12-20. napon történik a varratszedés.

Fájdalom: Tompa feszítő jellegű fájdalommal az első 3-4 napban számolhatunk, mely nem kibírhatatlan és fokozatosan csökkenő erősségű. Egyszerű fájdalomcsillapítók, mint Cataflam, Donalgin, Algopyrin, Demalgon tabletta, hatásosak. A 4-5. napon enyhe viszkető érzés a hegek területén már a sebgyógyulást jelzi.

Tisztálkodás: Négy napig a sebet nem érheti víz. Az ötödik naptól lehet zuhanyozni, /nem fürödni / ilyenkor már az operált területen végigfolyó tiszta, akár samponos víz sem okozhat gyulladást. A rövid zuhanyzás után a melleket tiszta, frissen vasalt törülközővel leitatjuk, vigyázva, hogy a műtéti területeket ne dörzsöljük, majd a sebre steril gézlapokat helyezve azt a melltartóval rögzítjük.

A műtét után két héttel már visszatérhet a megszokott életvitel, folytatható a munka, külföldön élő páciensek hazautazhatnak. Néhány hónapig azonban még továbbra sem javasoljuk az intenzív sportokat, főleg a karok szélesebb mozdulatait igénylő teniszt, úszást, valamint a nagyobb rázkódással járó testmozgást pl. torna, tánc, aerobic stb. Néhány hétig a szexuális életben is nagyobb óvatosság szükséges. Napozás, szolárium 4-5 hétig nem javasolt, majd utána fél évig fényvédő krém használata szükséges. További 2-3 hónapig fontos még a sportmelltartót viselni, de ilyenkor már csak nappal.

Mellfelvarrás után

A mellplasztika tartósságát különböző tényezők előnytelenül befolyásolhatják. Kerülendő a gyakori testsúlyváltás, a hirtelen fogyás, mérséklendő a dohányzás. Nagyobb méretű emlőknél előnyös lehet – ha csak időszakosan is – a melltartó viselése, hogy a bőr ismételt kinyúlása, ezáltal egy újabb műtét szükségessége minél később következzen be. A műtét, esetleges későbbi szülés után, a szoptatási képességet az esetek 95%-ban nem befolyásolja. Ismételt szülés, vagy szülések után azonban az emlő újból megereszkedhet, így újabb korrekciós műtét válhat szükségessé.

Lehetséges szövődmények a mellfelvarrás után

Minden mellplasztika, így a mellfelvarrás után is előfordulhatnak szövődmények, ezek elhúzódóbb gyógyulást, több utókezelést eredményezhetnek, ritkán újabb műtétet is szükségessé tehetnek.

  • Az esetek 2-3 %-ban fordulhat elő utóvérzés, vagy gyulladás még ritkábban, 1%-nál ritkábban szövetelhalás, mely lokalizálódhat a zsírszövetre, vagy a bőrre.
  • Nagyon ritkán előfordulhat a bimbók részleges, vagy teljes elhalása mely egy másik plasztikai műtéttel pótolható. Ezen szövődmények esélye nagyméretű emlők kisebbítő műtéténél némileg magasabb.
  • Kóros hegképződés néhány százalékban fordul elő. A hegesedést nagymértékben befolyásolja az egyéni hajlam. A tömött, vaskosabb műtéti hegek konzervatív utókezelésének számos módja lehet, ha ezek nem segítenek, később egy kisebb, hegkorrekciós műtéttel ált. elfogadható állapot teremthető.
  • Érzészavarok 4-5 %-ban fordulhatnak elő, ilyenkor a bimbóudvaron, vagy a környező bőrön jelentkezik érzéketlenség, megváltozott érzés. Az esetek nagyobb részében az átmeneti érzészavarok néhány hét után megszűnnek, ritkábban a regenerációs idő elnyúlik, akár egy- másfél évig is eltarthat.

Mennyibe kerül a mellfelvarrás műtét?

A mellfelvarrás árakat az árak menüpont alatt találja meg.

Dr. Csuha Lajos mellfelvarrás műtéteinek képgalériáját ide kattintva tekintheti meg.

Bejelentkezéshez, időpontkéréshez kérjük, kattintson ide.